A Codexek tartalma ELSŐ KINYILATKOZTATÁS First revelation Amarr vagyok. Caldari vagyok. Törvénytelen fiú vagyok. Megbélyegzettként hánykolódó szín a kozmosz háborútól, és intrikáktól zavaros palettáján. Miért érzem így? Ahhoz hogy ezt megértsd, fel kell tárjam előtted történetem. Hol is kezdhetném mint sem az elején. Születésem és fogantatásom körülményei sajnos máig tisztázatlanok. Apámról mindössze annyit sikerült kiderítenem, hogy egy emelkedő csillag volt a Caldari Határvédő Flottában (Caldari Frontier Protecting Fleet, CFPF), ezredesi rangban. Azonban bizonyos hogy még születésem előtt elhalálozott, a Vérviharként (Bloodstorm) emlegetett konfliktusban, amely a Caldari/Amarr határon söpört végig, amikor a Vérrablóként ismert misztikus és hírhedt szekta, óriási hajóhaddal támadt a két nemzetre. Szülőanyám Salistra Maio, egy nagy amarr nemesi ház elsőszülöttjeként, bizalmi és szakértői posztot töltött be a Teológiai Tanács (Theology Council) igazgatótanácsában. Lévén szigorú és tradicionális család sarja, kizárólag amarr főrendhez mehetett volna hozzá, és csak ilyen személynek ajándékozhatott volna gyermeket. De itt a sors közbeszólt. Tehát kettejük románcának én lettem a gyümölcse. Eltitkolt születésem után, egy szerzetes vitt a Caldari űrbe, ahol aztán egy a Caldari Hadsereg (Caldary Navy) által működtetett árvaházba adott. Itt cseperedtem fel. Az árvaház amely gyakorlatilag a Caldari Hadsereg regrutáinak előszobája, számomra egyhangú és szürke börtön volt, ahol gyötrelmes és lassú képzés folyt. Úgy éreztem valami hiányzik. Mintha nem válnék teljessé. Amikor betöltöttem tizenharmadik életévemet, születésnapomon egy látogató jött hozzám. Furcsa ruházatot viselt, súlyos fekete csuhát, amin ezüsthímzés futott végig, oldalán pedig egy összetekert, finoman szegecselt korbácsszerűség lógott. Csupán egy kis ébenfa dobozt nyomott a kezembe, és mindössze annyit mondott: "Ez a tiéd kölyök." , majd távozott. A dobozban egy lánc volt medállal, amire egy finoman kidolgozott motívumot véstek: egy kehelyt ami felett egy héj nélküli szem függött. Kérdések sora lobbant fel bennem, amelyek nem hagytak nyugodni. Vártam hónapokon át, hátha a fura csuhás alak visszatér, és magyarázatot ad, de mindhiába. A tizenötödik születésnapom után, egy az űrkikötőbe szervezett kirándulás során, felszöktem egy amarr felségjelzésű kereskedőhajóra, és magam mögött hagytam eddigi életem, és nyomasztó börtönöm. Persze a felszállás után nem sokkal a legénység megtalált, és a kapitány elé vittek. Mint kiderült nem az amarr birodalomba hajóztak volna, de miután átkutattak, és meglátták a medált, irányt változtattak az amarr űr felé. Bár kérdéseimre vonakodtak válaszolni, és időm nagy részét a másodtiszt kabinjában kuporogva kellett töltenem, panaszra nem lehet okom. A hajó, az Ábrahám, lassan és lomhán úszott tova célja felé, és bár egy örökkévalóságnak tűnt, végül megpillanthattam igazi hazámat. Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor megláttam az amarr űrben lebegő roppant űrállomások aranylón csillogó tritánium ötvözet kupoláit, a kecses és tiszteletet parancsoló hajókat. Mintha minden részlet a látványon is túl sugárzott volna valamit önmagából. Miután dokkoltunk, és végre kiszállhattam, egy ismerős fekete csuhás alak várakozott a peronnál. Átvett a kapitánytól, aki mindvégig félelemmel szemében tekintett a misztikus alakra, majd szó nélkül vezetett maga mellett. Mire észbe kaptam, egy díszes, tömjén és virágillattól terhes, szentélyszerű csarnokban álltam, és előttem egy gyönyörű, ugyanakkor szigorú vonásokkal megáldott asszony állt. Arany és bíbor színekben pompázó ruhák borították sudár alakját, gesztenyebarna haját, finom munkált tiara tartotta kontyban. Az amarr főrendek tradicionális fehér-barna sminkjét és arcfestéseit viselte, ami még büszkébbé tették karakterét. Ő volt Salistra Maio az anyám. Mindössze egyetlen napot tölthettem vele ideiglenes rezidenciáján, persze ez idő alatt pár kérdésre is választ kaptam a múltamról. A következő reggel, ébredéskor egy inkább már ősz mintsem szőke hajú férfi állt az ágyam mellett, anyám pedig szomorú szemekkel nézett rá a szoba ajtajából. Az idősödő amarr ugyanazt a fekete ezüsthímzéses csuhát viselte, korbáccsal az az oldalán, de nyakában egy héj nélküli nyitott szemet ábrázoló medál függött. Ijesztően nézett, majd fel-alá járkálva beszélni kezdett: " A tesztnek még ma alá kell vetnünk őt. Nincs más kiút leányom. Ha sikerrel veszi az akadályt, integrálódhat társadalmunkba, és talán hasznos tagjává válhat." Anyám sóhajtott, és hirtelen törtek ki belőle a szavak: "Apám! Én nem csak a társadalmunkba akarom őt! Azt szeretném ha a családunk tagjává váljon, és elismerhessem fiamnak! Te bölcs vagy apám. Biztos találnál valamilyen megoldást!" A fekete csuhás felnevetett (bár nekem a hideg futkosott a hátamon ettől), majd indulattal hangjában hozzátette: " Leányom erre csupán egyetlen metódust ismernek. Ha ő is a zélóták szent rendjébe csatlakozik, és ekkor nem számít hogy fattyú. Amire nem sok esélyt látok, hiszen egymillió gyermekből ha egy képes megtalálni ennek módját a teszt során. Sietnünk kell, az érseki tanács egy óra múlva várja a fiút a templomi auditóriumban. Kelj fel ifjú és öltözz!" Ezzel kiviharzott a szobából, és egyedül hagyott anyámmal. Miután felöltöztem, és reggeliztem, anyámmal karöltve egy állomás transzporthoz siettünk, ami egészen az űrállomás egyik kupolájához repített minket. Kiszálltunk, és anyám egy nagy kétszárnyú ajtóhoz kísért, aztán sok szerencsét kívánva betessékelt az ajtón. Egy díszes templomcsarnokba jutottam, ami arany fénybe csillogott, oszlopain a fali, szimbólumoktól telerótt kárpitok képéi tükröződtek. A csarnok végében a távolban, egy félkör alakú asztal állott, ami körül hét személy foglalt helyet, pompás trónusokban. Miközben lenyűgözve sétáltam feléjük jobbra-balra tekingettem, hogy minden lépésnél újabb csodákat lássak: szobrokat hősökről, ismeretlen szimbólumokat, díszes kandelábereket. Amikor odaértem az asztalhoz, hét szigorú szempár nézett szembe velem. Mindegyikük diszes arany és ezüst sújtásos palástot viselt, némelyikük kezében ékkőberakásos jogarszerű hosszú pálca pihent. Középütt ismerős alak süppedt trónusába, a nagyapám. A csiszolt fekete márvány asztalon egy bársony terítőn, néhány tárgy feküdt. Mielőtt megvizsgálhattam volna őket behatóan, egyikük megszólalt: " Üdvözlünk ifjú! Amint tudod ki kell állnod népünk próbáját. Ezen minden amarr átesik, nagyjából tizenhárom éves korában. Te pedig most. Ez amolyan amarr vallási és társadalmi rítus, nem kell mitől tartanod. Látod az asztalon lévő tárgyakat? Mindegyik egy-egy amarr prófétát szimbolizál, akik amikor az amarr nép még ifjú volt, és kirajzott a csillagok közé, vezették népünket. Ezek a próféták mind, egy az amarr társadalom által nagyra becsült, erényt is képviselnek, amit még a Teremtő Isten ruházott rájuk, mikor magára hagyta a világegyetemet. Választanod kell közülük. Ez nem csak a társadalomba szóló belépő, hanem a jövődre is befolyást gyakorol. Most pedig lépj közelebb, és válassz közülük!" Így tettem. Végignéztem a tárgyakon. Egy csukott doboz, egy könyv, egy nagy aranyból mintázott pecsét, egy finoman összetekert tekercs, egy díszes széles pengéjű tőr, és végül egy ezüst jogar feküdt előttem. Hat tárgy. Hmmm. De miért ülnek itt heten? Megszólaltam: "Megkérdezhetem mi mit szimbolizál?" Az először beszélő elmosolyodott majd így szólt: " A doboz, Ashuran prófétát, és általa a kíváncsiságot. A könyv Khalaisa prófétanőt és általa az emlékezetet. Az arany pecsét, az amarr birodalom szimbólumával, Mahewra prófétanőt, általa pedig a romolhatatlan hűséget. A tekercs, Ulathar prófétát, általa a bölcsességet. A tőr, Sangeris prófétát, általa pedig a bátorságot. Végül a jogar, Thamira prófétanőt, az amarrok első császárnéját, és általa a büszkeséget." A felsorolás után csend ült a teremre. Hat tárgy, hat személy, hat erény amit az amarrok nagyra becsülnek. Hmmm. De akkor miért vannak heten? Talán egyikőjük, lehetséges pont a nagyapám a vezetőjük. Hat erény. Kíváncsiság, emlékezet, hűség, bölcsesség, bátorság, büszkeség. Melyiket válasszam? Talán a bölcsességet? Vagy inkább a bátorságot? De az amarrok büszkék. Akkor inkább a büszkeséget? Nem...ez nem lehet, mindegyik fontos az amarroknak. De mindet nem vehettem el. Szemem ekkor a bársonyterítőre kalandozott. Bár takarva volt a könyv és a pecsét által, megláttam egy kilátszó héj nélküli szemet. Hmm a szem. Hirtelen ötlettől vezérelve, megragadtam a terítőt, és összehajtottam, mintegy zsákot képezve belőle, és minden egyéb tárgyal együtt felemeltem, majd a következőt mondtam: "Ezt választom!" Az eddig beszélő harsányan felnevetett, majd nagyapámhoz fordult: "Lám az ifjú belépést nyert a szent zélóták rendjébe, és monostorába, és egyben családodba Thandrion érsek testvér!" A nagyapám szigórúan nézett rám és mindössze ennyit fűzött hozzá: "Készülj fel fiú! Holnap taníttatásod megkezdődik Colthoron próféta kegyéből, az Ő akaratereje legyen benned. Egyben üdvözöllek, mint véremet, és amarr főrendet." És mindezek után kalandjaim és megpróbáltatásaim az amarr birodalomban, megkezdődtek. Vharen Thar >>> Vissza a Codex kezdőlapjára