Öleb a Farkasok között Dátum: 2013.12.23 Szerző: Gamalaar Rágódtam egy keveset mire rászántam magam az írásra, de gondolom jó lesz majd visszaolvasni, meg hátha valaki majd a nyomdokaimban kitaposott ösvényre talál... Nem vagyok új a játékban, de mégsem az Univerzum ezen részére születtem és mint ilyen, azért bele kell rázódni a dolgokba. Nagyobb kihagyás után folytattam a játékot, majdnem ott, ahol abbahagytam, mondhatni monoton highsec-es kerbírkedés közepette, hát ez kb. olyan mint a száraz kutyatáp, életben tart ugyan, de az ízére rá lehet hamar unni, plusz sokat kell rá inni mert száraz. Régebben egy egész jó csapattal béreltünk pet-ként egy rendszert 0.0-ban, de ha bejött egy neut hát mi bizony bemenekültünk a pos alá és vártuk, hogy elmenjen, ez is kutyatáp volt, de legalább más ízű. Visszatérésem után mire belerázódtam újra a dolgokba, megint a kis kedvenc CRN-em nyergében találtam magam és aprítottam a L4-eket válogatás nélkül, néha megálltam egy-egynél farmolgatni kicsit, de mire kipörgött már nagyon gyurma íze volt az egésznek. Nagyon OP-ok se voltak a corpomban, így igaz, hogy beszélgettünk keveset, de ugyanúgy magányosan róttam az utamat és tömtem ugyanazt a kutyatápot, míg el nem fogyott a nyálam. Pár hosszabb beszélgetés után különböző csatikon, egyszer csak lent találtam magamat Stain-ben és hogy még jobban érezzem, hogy az egyedfejlődés melyik pontján vagyok, parkolóba helyezték a Ravenem és T1 fregattokba kényszerítettek, abból is egy nagyobb mennyiségbe, mondván úgyis pukkanni fog. Hát vittem le annyit, hogy nyekergett a szekér amikor felpakoltuk, plusz egy csomó BPC, hogy gyártom majd őket dögivel, hiszen kopnak majd. Ha jól emlékszem már az első nap nekilódultunk és hamar megtapasztalhattam a Vezérfarkasok bizony közel sem simulékony természetét. Felkészüléskori birka türelmük és atyai gondoskodásuk elpárolog és az egyéni érdekek helyett előtérbe kerül a falka védelme és a táplálék becserkészése. Ha vadászni indul a falka, akkor bizony a legkisebb tévelygés is gyors, kijózanító és erőteljes megtorlást kap, ami először bizony azt kényszeríti ki az emberből, hogy fülét farkát behúzva próbál nem hibázni és nem a Vezér látóterébe kerülni, hiszen a kis tapasztalat miatt, mindenképpen hibázik, lassabban reagál és így bizony néha egy-egy elroppanó gally, vagy nem megfelelő fogás miatt elszalasztjuk a már becserkészett vadat és így az egész falka éhen marad. Ezt pedig a Vezér nem szereti, nagyon nem! (nagyon-nagyon nem!!!) Az első vadászaton az adrenalin úgy túlpörgetett, hogy néha a kezem is remegett, nem kutyatáp volt ez már, hanem a véres frissen gőzölgő hús, amibe igaz ha csak utoljára is, de beleharaphattam én is. Egymást követték a harcok, a kézremegés tovatűnt hamar, de a szívdobogás megmaradt, ha éreztem, hogy feszül a hurok az áldozat körül és gyorsan kell cselekedni, mert különben kicsúszik a kezeink közül. Nem hiszem, hogy egyszer is én tartottam volna vissza a szabadulástól a vadat, de próbáltam ott lenni, egy erősebb fogást tenni rá és beleakaszkodni még jobban. Nem én voltam sosem, aki a végső harapást bevihette, hiszen ez nem is az én feladatom, néha csak a szőrbe kapaszkodtam, fél szemem a Vezéren, hiszen ő adta ki a parancsot, hogy mikor indulhat a kivégzés és vele együtt a konc szétrántása. Hibázni itt sem lehetett csendben, ha valaki nem bírt magával és érezni akarta a vért hamarabb, mint ahogy az megengedett volt, hát ott bizony a Vezér fogai lecsaptak rá kegyetlenül egy két marás erejéig, hogy érezze az illető, hogy kinek a parancsait kell követni és hogy a falka mindig előrébbvaló a farkasnál. Közben persze, amikor a falka pihen a kis Öleb egyedül csatangol és próbálja a nagyokat utánozni, leveleket ágakat levadászni, egy relicező Heronra túl hamar targetoltam, így az gyorsan kiugrott, aztán egy másik tengura meg túl későn, így neki megint csak volt esélye elillannia. Persze néha a falkavezérek unják a szunyókát a többiekkel és segíti kicsit a kis Öleb játékát, együtt kergethetnek pár fürge vadat, ahol első sikeremet meg is szerzem, igaz főnöki irányítás mellett, de egyedül megfogom a nyulat. A büszkeségem az egekben, még akkor is ha tudom, hogy egyedül nem sikerült volna. Aztán alig kis várakozás után jön a másik szó szerinti vakegér, aki rohan át minden rendszeren, mi meg loholunk utána, kapuról kapura ugrálunk, Bobby egyszer meg is fogja, de könnyedén lerázza magáról a fogást, így futunk újra utána. Nem látjuk hol a vége, míg az Öreg farkas észre nem veszi, hogy ez biza autopilotos AFK futkorászó, így nem a kapu után hanem előtte veti ki rá a hálót, lewebelve van elég idejük kifilézni, míg én a kapu túloldalán csak hallgatom, ahogy örülnek a vadnak, mosolygok, hisz megint tanultam valamit. Néha kicsit irigykedve nézem azokat a farkaskölyköket, akik már ide születtek és itt a nagyok mellett leshetik el a helyes lépéseket és érdemelhetik ki a Vezérek egy-egy elismerő szavát (Zugl1fe), vagy szertelen hányaveti viselkedésük szemöldök összehúzásra kényszeríti Őket (Tomcsi), vagy csak teszik a dolgukat úgy, ahogy azt elvárják tőlük (Többiek), hisz Ők már tudják hol a helyük, mi a dolguk, mi az amit elvárnak tőlük és mik a határaik. Aztán néha ritkán a kis kölyök is esélyt kap, a sok tapasztalt helyett Őt küldik előre, bizakodva néz rá a Vezér, hogy talán most megmutatja, hogy érdemes volt a bizalomra, vagy egy újabb hibával és keserű tanulsággal kaffannak a fogak a füle tövén és hallgathatja, amiket legközelebb nagyon nem kéne elkövetni. Néha elindul más csapat is vadászni tőlünk mást követve,de sikerességük nem mindig teljes, néha szétverve, néha szétszéledve tévelyegnek haza, hosszasan nyalogatják sebeiket és gondolkodnak közben azon, hogy hol és mit kellett volna másként csinálni. A vadat nem egyszerű befogni, kétszer nem veszi be ugyanazt a cselt, mi pedig gyakran megyünk ugyanazokra a mezőkre, ugyanazokra a vadakra vadászni, így nem csak a mi sikerünk kell a győzelemhez, hanem az Ő hibájuk is. A taktika persze nem mindig jön be, ilyenkor a Vezér nem által saját magát is ostorozni, mert sajátjának érzi a hibát, pedig az előző sikerek is azért születhettek mert ő jól választott, olyan kevés információból ki tudta szűrni és rá tudott érezni a vad pályájára és így mi el tudtuk kapni. Erősek az indulatok olykor ha valaki hibázik, könnyen elcsattan pár erős szó, ami először kicsit furcsa lehet, de sokak sikere múlik egy ember hibáján és kétszer elkövetni ugyanazt a hibát nem mindig megengedett. Örülök, hogy étrendem ilyen gyökeresen változott az utóbbi időben és hogy a falka befogadott, igaz a helyemet még keresem, de a vackomat már megtaláltam szerintem. Egy tápon nevelkedett Öleb, aki ráérzett a vér ízére és farkas énje vért szagol a telihold fényében. Gamalaar Vissza a cikkekre